Mindig is szimpatizáltam ezzel a ma már spanyol középcsapatnak mondható klubbal, amelynek lenyűgöztek a hagyományai és tagjainak mindent legyőző büszkesége, amely dacolt a 20. századi Európa történelmi viharaival és a legnehezebb időszakokban is talpra állította azt az egyesületet, amely a spanyolországi baszk nemzetiség „kirakata” a nagyvilág előtt. Az biztos, hogy sosem volt és valószínűleg nem is lesz még egy ilyen csapat, amelyet ennyire körbeleng a nacionalizmus szelleme és mi, kívülálló focifanatikusok csak irigykedhetünk, hogy nekünk nem adatik meg az, hogy egy ilyen szurkolói családhoz tartozzunk.
Úgy éreztem most eljött az ideje, hogy közelebbről is megismerkedjek az Athletic Bilbao „valóságával”. Fogadjátok sok szeretettel!
Mielőtt elkezdenénk taglalni az Athletic dicső múltját, néhány történelmi és politikai dologra muszáj rávilágítani, hogy megértsük a klubot körülölelő baszk önállóságtudat eredetét.
A baszk népcsoport eredete nem teljesen tisztázott. Minden valószínűség szerint az i.e. VI. – IV. század környékén telepedtek le a Pireneusok két oldalára, a mai Spanyolország és Franciaország területére (nemzeti színeik oldalt). A különböző hódítások sem tudták őket igazán megtörni, mindig egyben sikerült tartaniuk magukat, de stabil államuk szinte egyáltalán nem létezett az évszázadok során. Az időközben az egyik legnagyobb spanyol ipari központtá avanzsáló Bilbao egyre jobban fejlődött és rengeteg külhoni vendégmunkást alkalmaztak a környéken.
Mivel azonban kevés jogalapjuk volt az itt élőknek saját nyelvüket használni, az egyre inkább visszaszorult és helyét kezdte átvenni a spanyol. A XIX. század végén, az Athletic Bilbao megalapításával azonos időszakban, megalakult Euzko Alderdi Jatelea, a Baszk Nacionalista Párt, amely szította a tüzet az őket beolvasztani akaró spanyol királyság ellen, amely miatt roppant népszerűvé vált Baszkföldön. Ekkor még békésen, később a XX. század 20-as, 30-as éveiben már fegyverekkel kívánták elérni hazájuk függetlenségét. Törekvéseiket 1936-ban siker koronázta, hiszen Baszkföld autonómiát kapott.
Az ekkor kezdődő spanyol polgárháború alatt a baszkok a köztársaságot támogatták, amelyet nem nézett jó szemmel Franco tábornok, akinek a német zsoldosai földig bombázták a baszkok ősi fővárosát, Guernicát (A város pusztulását Pablo Picasso is megfestette - lásd a képen).
/Pablo Picasso: Guernica/
Franco a diktatúrája idején a kisebbségeket abszolút semmibe vette, egyik pillanatról a másikra gyakorlatilag tilos volt anyanyelvükön megszólalniuk, pl. iskolában, misén, nem voltak anyanyelvű tankönyveik stb… tehát azt lehet mondani, hogy a beolvasztásukra ment ki a játék. (Zárójelben jegyzem meg, hogy sajnos hasonló még a XXI. században is előfordul és nem is kell messzire menni hozzá, elég a szomszédba, de ebbe ne menjünk most bele.)
A lényeg az, hogy a tiltás még jobban felkorbácsolta a baszkok nacionalizmusát, így alakulhatott meg 1952-ben az ETA (Baszk Haza és Szabadság), földalatti szervezet, amely függetlenségért harcolt, de sajnos egyre inkább radikalizálódott és pár évvel később már a gyilkosságoktól sem riadtak vissza. Mi már terrorszervezetként ismerjük.
/Összeállítás az ETA-ról/
1979-ben újra autonómiát kapott Baszkföld, méghozzá rengeteg szabadságjoggal, de az ETA mindig többet akar, teljes függetlenséget, ami abszolút nem elérhetetlen számukra. Más kérdés, hogy minden baszk ezt akarja-e?
Mára csupán hét-nyolcszázezren beszélik a baszk nyelvet, de a nyelvet nem beszélő baszk származású lakosság is büszkén vallja be származását.
A legszükségesebb infókat tehát már tudjuk a klub és a baszk nacionalizmus kapcsolatát illetően (részletesebb történelem itt: http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/Se/0/7122/baszkok.html), így elkezdhetünk megismerkedni magával a klubbal, amiről talán már sokan tudják, hogy csak saját nevelésű, baszk játékosokat találhatunk a keretében a megalapítás óta, akik vagy az utánpótláscsapatokból jönnek, vagy a baszk provinciák valamelyik csapatából, de a nemzetiség kritériumnak számít.
Még egy adalék a bilbaói tradíciók bizonyítására: Tudjátok, hogy a Real Madridon és a Barcelonán kívül melyik klub nem esett még ki az élvonalból? Nos, hát persze, hogy az Athletic Bilbao.
Nézzük, hogy kezdődött minden!
Az 1800-as évek vége felé járunk, amikorra Bilbao lakossága felismerte a sportban rejlő rekreáció lehetőségét, ahogy ezt újabban mondják, és sokféle sportág elterjedtté vált a városban, ilyen volt a tenisz, az evezés, a kerékpározás és a pelota (tudjátok Charlie Firpo, Különben dühbe jövünk!Részletek: http://sportgeza.hu/sport/sportiskola/2008/12/10/mi_az_a_baszk_pelota_)
A polgárok számára az élet minden területén etalonnak számítottak az Angliából jövő dolgok. Ez annak köszönhető, hogy viszonylag nagy lélekszámú brit kolónia élt a városban, akik a szigetországi kikötővárosokból (Sunderland, Portsmouth, Southhampton) emigráló hajóépítők és vasmunkások voltak. Ők ismertették meg a helyiekkel a szülőhazájukban már népszerű labdajátékot, a labdarúgást.
Az első dátum, amely beírta magát a bilbaói labdarúgás aranykönyvébe, 1894. május 3-a, amikor is a helyiek kihívták egy futballmérkőzésre az angol kolóniát, akik lemosták őket sima 6:0-ra. Ez azonban nem szegte kedvét a veszteseknek, hiszen idővel beléjük ivódott a foci szeretete.
Magát a klubot az angliai tanulmányukat befejező baszk fiatalok hazájukba visszatérve 1898-ban alapították, először 33 klubtaggal, Athletic Club néven, ami szintén az angol vonalra vezethető vissza. A hivatalos megalapítás viszont csak 1901. április 5-én történt meg a Garcia Kávéházban.
1903-ban megnyerték a nagy riválisnak számító Bilbao FC-vel karöltve az első hivatalos spanyol labdarúgókupát, Bizcaja néven, többek közt a Barca és a Real előtt. A következő évben a két baszk együttes fuzionált, helyesebben szólva az FC beolvadt az Athleticbe.
Mivel az addigi pályák túl kicsinek bizonyultak, 1913-ban felépítették a mai is a csapat otthonául szolgáló San Mamés Stadiont, amelyet egyszerűen csak Katedrálisnak nevez a többségében katolikus baszk nép (Saint Mammes egyébként egy korai keresztény vértanú volt, akit a rómaiak oroszlánok elé vetettek és ezért később szentté avatták – innen a csapat egyik beceneve is: az Oroszlánok). Ebben az időszakban volt a csapat sztárja, a gólzsák Pichichi. A róla elnevezett díjat adják át minden évben a La Liga gólkirályának.
A csapat nagyon jól szerepelt, 1914-ben, 1915-ben és 1916-ban is megnyerte az országos labdarúgókupát, amelyet legközelebb 1921-ben és 1923-ban tudtak megismételni. Az ezt követő 10 esztendőben 4 bajnoki és 4 országos kupagyőzelmet könyvelhettek el az ekkor már piros-fehér színekben játszó baszkok, akik kezdetben még kék-fehér csíkos szerelésben léptek pályára.
Három különböző elmélet fogalmazódott meg a klubszínek megváltozására vonatkozólag, most lássuk ezeket:
- Az első szerint az Athletic egyik tagját elküldte Angliába kék-fehér dressz beszerzése céljából, mivel azonban csak piros-fehér volt, ezért egy idő után megváltozott a csapat hagyományos színösszeállítása.
- A második szerint, a piros-fehér összeállítás sokkal olcsóbb volt, mint a másik megoldás és ezért az Athlético Madriddal egy időben előbbi mellett tették le voksukat a klub vezetői.
- A harmadik megoldás a legelfogadottabb nézet, eszerint mivel a klub alapítói közt találunk sunderlandi és southamptoni munkásokat, az ő tiszteletükre találták ki a piros-fehér csíkos kombinációt, hiszen a két angol csapat is a mai napig ebben játszik.
/Balról jobbra: Athletic Bilbao, Sunderland, Southampton/
Tehát ott hagytam abba, hogy a múlt század húszas éveiben milyen sikeresen szerepelt a bilbaói csapat. Ide esik az első hivatalos spanyol labdarúgó bajnoki szezon elindulása, ahol még nem sikerül a bravúr a rojiblancóknak (a színeik alapján ez is becenevük), azonban a második szezonban már duplázni tudtak. Itt jegyezzünk meg egy magyar vonatkozást, hogy ’26-tól ’29-ig a magyar Lippo Hertzka irányította az Athleticet. Róla azt kell tudni, hogy játékosként a német Essent és a spanyol Sociedadot is megjárta, edzőként a baszkokon kívül többek közt a Real Madridnál, a Real Sociedadnál és a Sevillánál is dolgozott. Érdekesség, hogy ő volt Farkasházy Tivadar keresztanyjának férje.
Minden jól alakult tehát a klub háza táján, egyre több tagot számlált (több mint 4000) és a hozzáállásuk is roppant szimpatikus volt, hiszen a magasabb jegybevétel érdekében mindig is a szép futballra törekedtek, ezt az elvárást maradéktalanul teljesítették is a játékosok.
A polgárháború kitörése azonban megakasztotta a töretlen fejlődést és csaknem ellehetetlenítette az együttes jövőjét. A játékosok a sorozás áldozatává váltak és mivel a stadionban szerveztek Francóék gyűjtést a felkelők leverése érdekében, ezért rengetegen lemondták klubtagságukat.
A háború után azonban csak sikerült újraépíteni a csapatot, főleg környékbeli tehetséges játékosokból töltötték fel a keretet. Olyannyira jól sikerült a vérfrissítés, hogy ekkor kezdődött az Athletic Bilbao egyik legnagyobb időszaka, amikor bajnokságot nyertek (1942-43) és négy kupagyőzelmet is begyűjtöttek, emellett három-három ezüstérem is díszítette a vitrinjüket az 50-es évek elejéig. 
Itt mindenképp meg kell említenünk egy játékost, aki az egyik legfontosabb a baszkok történelmében, az ő neve Zarra (kis képen), aki az első osztály mindmáig legeredményesebb játékosa 6 gólkirályi címével.
Ezután azonban kis visszaesés következett, amelyből a csapat az 1955-56-os szezonban szerzett bajnoki és története során először kiléphetett a nemzetközi porondra, ahol a BEK negyeddöntőjében a Manchester United ellen maradtak alul. Nagyon sokáig, egészen pontosan 1983-ig ez volt az utolsó bajnoki címük a piros-fehéreknek, de mindannyian tudjuk, hogy a következő érában a többek közt a Puskás – Di Stéfano által vezérelt Real Madrid és a Kubala – Kocsis – Czibor csatársor által fémjelzett Barcelona játszotta a legfontosabb szerepet a spanyol labdarúgásban. Közben azért a baszkok is megnyernek 3 spanyol kupát és egyéb fontos, a klub életét gyökeresen megváltoztató esemény is történt.
A csapat utánpótlás akadémiájának megnyitása abszolút illik ide, hiszen a csak baszk játékosokat foglalkoztató együttes csak saját fiatal tehetségeire alapozhat, így számukra nincs előbbre valóbb, mint ezeket a srácokat elfogadható körülmények és intézményesített keretek közt ki tudják nevelni. Ezen kívül kibővítették a San Mamést, ami elég nagy anyagi veszteséggel járt, de meg kellett lépni annak érdekében, hogy minden érdeklődő bejuthasson a Katedrálisba ( a stadion egyébként mai formáját többszöri bővítés után 1982-ben érte el.)
/Estadio San Mamés/
A klub kötelékében olyan játékosok fordultak meg, mint Txetxu Rojo, aki 1965-től 1982-ig a klub történetében a legtöbb mérkőzést játszotta a Bilbao színeiben, vagy Jose Angel Iribar Kortajanera, aki 18 szezont húzott le a piros-fehéreknél.
A következő fontos esemény a 1977-re esik, amikor a csapat eljutott az UEFA-kupa döntőjéig, ám ott vereséget szenvedett a Juventustól.
/Az Uefa-kupa finálé összefoglalója/
1981-ben megérkezett Javier Clemente edző, aki máig a legjobb eredményeket tudta produkálni. Óriási meglepetésre a gárda megnyerte a ’83-as és a ’84-es bajnokságot. A következő pár szezonban is ott voltak a dobogón, vagy annak a közelében a baszkföldiek, de a bajnoki trófeát a mai napig nem sikerült még egyszer megszerezniük.
A legnagyobb dobásuk az utolsó két évtizedben az 1998-ban, a klub centenáriumi évében szerzett bajnoki második hely. 
Ehelyütt jegyezném meg a klub történetének legérdekesebb transzferjét, hiszen 1996-ban került a csapathoz a későbbi Európa- és világbajnok Bixente Lizarazu a Bordeaux csapatából, aki ugyan francia válogatottal lett sikeres, de ő is baszk származású, csak a Pireneusok túlsó felén született, így belefért az Athletic átigazolási politikájába.
Azóta azt is el kellett viselni a szurkolóknak, hogy az új évezred első pár évében a kiesés szele is megérintette a csapatot, ez épp egy generációváltás idején történt, de szerencsére nem kellett a másodosztályba hullaniuk.
Mára középcsapattá vált az Athletic Bilbao, amely elég szélsőséges formát mutat, hiszen a leggyengébbektől is képes kikapni, viszont iszonyatos küzdeni tudásuk miatt a legnagyobbak bajszát is gyakran képesek megcibálni. Erre a legjobb példa a tavalyi Király-kupa menetelésük, ahol csak a triplázó Barcelona tudta őket megállítani a sorozat döntőjében.
/Copa del Rey döntő, Mestalla/
Az idei szezontól így újra a nemzetközi porondra léphettek a klub játékosai és még mindig versenyben állnak az Európa Ligában. Így néz ki a csoportjuk:
| Group L | Pld | Pts |
|---|---|---|
| Werder | 4 | 10 |
| Athletic | 4 | 7 |
| Nacional | 4 | 2 |
| Austria Wien | 4 | 2 |
/forrás: uefa.com/
A vezetőség kicsit nyitott a világ felé, hiszen már olyanok is szóba jöhetnek a csapatnál, akik nem Baszkföldön szerezték meg a foci alapjait, hanem más csapatoknál, de azért a baszk származás még mindig kötelező. Az Osasunától leigazolt Javi Martinez erre a legjobb példa, de a transzfert óriási zúgolódás követte a klub hívei részéről, akik sohasem szeretnének lemondani a tradíciókról, de be kell látniuk, hogy így sosem fogják tudni tartani a lépést azokkal a csapatokkal, akik főleg a Bosman - szabály bevezetése óta a világ legjobbjait édesgetik magukhoz és így igazi világválogatottakat alakítanak ki, ahova a saját nevelésű játékosoknak szinte esélyük sincs bekerülni. Az Athleticnek azonban nincs oka panaszra, hiszen olyan játékosokat tud kinevelni, mint Llorente, aki a spanyol válogatottban is bemutatkozott már vagy a legfiatalabb spanyol bajnoki góllövő a 16 éves Muniain, vagy a nagyon tehetséges játékosok: Yeste, Amorebieta, Iraola, Susaeta tengely, továbbá a bravúrkapus Iraizoz. Az ő nevüket azt hiszem már a legtöbb focirajongó hallotta.
Ők mindig küzdöttek és küzdeni is fognak a nemzeti és klubszínekért és azt hiszem ők és a szurkolók sem bánják, hogy nem haladnak a korral, hanem csupán saját nemzetiségükre építenek, hiszen egy felmérés szerint a drukkerek 76 %-a szerint inkább essenek ki a La Ligából, mint feladják tradicióikat.
Egy biztos a szurkolók mindig a csapat mellett maradnak, ha megnézitek az alábbi videót, akkor nem hiszem, hogy lesz kétségetek afelől, hogy igazam van. Azt hiszem a legfanatikusabb tábor spanyolországszerte.
Végül egy kis finomság férfiolvasóim kedvéért: a képen láthatjátok a rojiblancók egyik legnagyobb szurkolóját, aki vetkőzni is kész szeretett klubjáért:
Köszönöm figyelmeteket, remélem érdekes olvasmányélményt sikerült tálalnom nektek!
Ő.T.
