Ez az! Megszereztük a bronzérmet! Ízlelgessük ezt a mondatot! Magyarország a világ harmadik legjobb csapata. Nagyon régen vártunk egy ilyen sikerre!

Ha valamely ország akármilyen sportágban megszerzi a bronzérmet, az elismerésre méltó teljesítmény. Na de a világ legnépszerűbb sportágában? A labdarúgást nézik a legtöbben az egész glóbuszon. Még ha ez nem is felnőtt világbajnokság volt, azért engedtessék meg, hogy a felhők felett érezzük magunkat, és ünnepeljünk. Ugyanakkor ne feledjük el, hogy nem kellett hozzá túl sok, hogy ezekben a percekben ne határtalan feszültséggel várjuk a ma esti finálét. Egy a Honduras-meccshez hasonló félidő kellett ahhoz, hogy kikapjunk a ghánai válogatottól. 

Ne legyünk telhetetlenek, itt van egy csapat, amely jó eséllyel pályázik arra, hogy néhányan közülük egy éven belül a felnőtt válogatott közelébe érjenek. Sokan azt követelték, hogy a két csapatot egy az egyben cseréljük ki, ez teljességgel lehetetlen, blőd döntés lenne, hiszen ezek a fiatalok roppant tehetségesek, viszont a nemzetközi felnőtt mezőnyhöz még nem elég erős mindenki, pár embert be lehet tenni a csapatba, de csak rutintalan játékosokkal öngyilkosság lenne kiállni. 

Több játékosunk, név szerint Gulácsi, Debreceni, Koman, Németh már megérett arra, hogy beépítsük őket az A-válogatottba. Tanulni, fejlődni azonban mindenkinek kötelező. Akár külföldön (ajánlott), akár az NB1-ben, hiszen néhányan még idehaza sem tudtak meghatározó játékossá válni. Most itt a lehetőség, bebizonyították a srácok, hogy lehet rájuk építeni és meg kell nekik adni az esélyt minden hazai edzőnek.

Ne feledjük el, hogy ha ez a csapat egyben marad, akkor össze lehet hozni egy olimpiai szereplést, ahol akármi lehet. 

A meccsre visszatérve: Az első félidő ugyanolyan rossz volt, mint a Ghána elleni, de a második félidei helyzeteinkkel már jóval a vége előtt el kellett volna dönteni a csatát. Csak nem akart megérkezni az a bizonyos mindent eldöntő találat. Az első gól azonban 10 perccel a vége előtt Costa Rica részéről érkezett. Úgy nézett ki, hogy itt a vége, de ekkor érkezett Németh Krisztián és Koman Vladimir. Előbbi kiharcolt egy tizenegyest, utóbbi belőtte, készülhettünk a hosszabbításra. De az nem jött, helyette egyből büntetőrúgások következtek.

Gulácsi kapufára nézte az elsőt, megfogta a másodikat, a harmadikat majd a negyediket is. Közben a mieinktől csak Koman hibázott, így újra megnyertük a szétlövést és lehetett ünnepelni.

Megérdemelték, sokat tettek érte, a tornán nem volt még egy ilyen CSAPAT, amely ennyiszer vissza tudott volna jönni vesztes helyzetből és ilyen mentalitással küzdött volna, amikor hátrányba került.

Köszönjük, Fiúk!

HAJRÁ MAGYAROK!

Ő.T.